1. Havonta érvényesíthető adókedvezmény
A képzésben részt vevő dolgozók után adókedvezményt érvényesíthet. Ez a képzés teljes idejére jár, minden hónapban, előre kiszámítható összegben.
30 fő feletti cégeknek. Munkaidőben, saját telephelyen, államilag elismert bizonyítvánnyal. A teljes körű szervezést és adminisztrációt mi intézzük.
Díjmentes konzultációt kérekA képzésben részt vevő dolgozók után adókedvezményt érvényesíthet. Ez a képzés teljes idejére jár, minden hónapban, előre kiszámítható összegben.
A képzés a saját telephelyen, a munka mellett zajlik, a termelés nem áll le. Ha kevesebb a munka, vagy elmarad egy megrendelés, az üresjárat képzéssel tölthető ki. Volt partnerünk, akinél így sikerült elkerülni a gyárbezárást.
Nem kell hónapokig keresgélni a piacon: képezze a saját dolgozóit ahelyett, hogy új emberekkel kísérletezne. Az a munkavállalója, aki évek óta a szakmában dolgozik, de nincs róla végzettsége, végre papírt kap a tudásáról. Mindemellett a dolgozók a képzés idejére magasabb nettó bért visznek haza, így a jövőben is szívesebben maradnak a vállalkozásánál.
Rokon munkakörökben keresztképzés is lehetséges: a lakatosból hegesztő, az asztalosból kárpitos, a varróból textilgyártó vagy divatszabó lehet. Így egy hiányzó embert könnyebb belülről pótolni. Sok cég minőségbiztosítási okból indítja el a képzést: a szakképzett csapat papírral igazolja a tudást.
Nincs előleg. Nincs fix szolgáltatási díj. Díjazásunkat a ténylegesen igénybe vett adókedvezmény alapján, utólag számoljuk el.
Tehát röviden…
Ön adókedvezményt kap. A dolgozója szakmát. Iskolapad és termeléskiesés nélkül.
A képzést azért nevezzük duálisnak, mert két pilléren nyugszik. Az elméleti tudást a szakképző intézmény adja át, a gyakorlatot pedig az Ön vállalkozása biztosítja: munkaidőben, valós munkahelyi körülmények között, a napi feladatokon keresztül. A két pillér párhuzamosan halad, és egymást egészíti ki.
Felnőtteknél a képzés rugalmasan szervezhető. A munkavállaló szakképzési munkaszerződés alapján tanul, a képzést szakmai vizsga zárja, és államilag elismert bizonyítványt kap a sikeresen vizsgázó munkavállaló.
A munkáltató a képzés idejére szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesíthet, sikeres vizsga után pedig további kedvezmény illeti meg.
A rendszer kiszámítható, de szigorú: kamarai nyilvántartásba vétel, képzési program, jelenlét- és óranyilvántartás, KRÉTA-adminisztráció, havi elszámolás. Ezt a teljes folyamatot mi visszük, az első felméréstől a bizonyítványig.
Átadja az elméleti tudást, és felkészít a szakmai vizsgára.
Munkaidőben, valós munkahelyi körülmények között, a napi feladatokon keresztül.
A munkavállaló szakmát kap, a munkáltató a képzés idejére adókedvezményt érvényesíthet.
Egy képzési csoport indításához legalább 20 munkavállaló kell, aki ugyanazt a szakmát szerzi meg.
Egy 40 fős bútorüzemben, ahol 25-en dolgoznak a gyártásban, jó eséllyel indulhat asztalos- vagy kárpitoscsoport. Egy ugyanekkora cégnél viszont, ahol szinte mindenki más munkakörben dolgozik, nem jön össze a létszám.
A legjobb eredményt ott érjük el, ahol a cégvezetés a képzést a vállalkozás fejlesztésének részeként kezeli, és ezt a dolgozók felé is egyértelműen képviseli. Ahol csak egy lehetőség a sok közül, ott nehezebb végigvinni.
A duális képzés teljes folyamatát koordináljuk az előzetes felméréstől az adminisztrációig. Az alábbi táblázat ezt részletesen bemutatja.
Két korábbi képzésünk tényleges kalkulációja, 12 hónapos képzésre. Az Önök cégére szabott számítást a díjmentes konzultáció után készítjük el.
A fenti adatok korábbi képzéseink kalkulációi, tájékoztató jellegűek. A ténylegesen igénybe vehető kedvezmények mértéke a vállalat egyedi adataitól, a képzési struktúrától és az aktuális jogszabályi környezettől függ. Pontos számítást minden esetben egyedi kalkuláció előz meg.
Kérjen az Ön cégére szabott számítást.
Megnézzük a tevékenységet, a munkaköröket és a létszámot, majd kiválasztjuk, kik felelnek meg a feltételeknek.
IngyenesSzámokban látják a képzési időt, a teendőket és a várható kedvezményt.
IngyenesSzakképző intézmény, kamarai minősítés, szerződések. Ez több hetet vesz igénybe.
Mi intézzükA dolgozók munka közben tanulnak, a cég gyakorlati oktatójával. Mi vezetjük a KRÉTA-naplót, és egyeztetünk a könyvelővel.
KözösenKorábbi képzéseinken a vizsgázók több mint 90%-a sikeresen vizsgázott. A sikeres vizsga után a cég sikerdíjat hívhat le kiegészítő kedvezményként (az addig lehívott normatíva támogatás további 20%-a).
KözösenAz előkészítés több hetet vesz igénybe, ezért a februári induláshoz november végéig érdemes jelentkezni. Az iskolai csoportok jellemzően októberben és februárban indulnak. Viszont a 100 fő feletti cégeknél más időpont is egyeztethető.
JelentkezemNincs előleg és nincs fix díj. Díjazásunk a ténylegesen igénybe vett kedvezmény arányos részén alapul, amelyet havonta, utólag számlázunk. Így a kedvezmény nagyobb része minden hónapban az Önök vállalkozásánál marad.
A kedvezmény érvényesítéséhez saját adóspecialistát biztosítunk, aki közvetlenül egyeztet az Önök könyvelőjével. Így könyvelőjüknek nem kell egyedül eligazodnia a kapcsolódó adózási szabályok között.
A KRÉTA-napló vezetését és a képzési dokumentáció kezelését a teljes képzési időszak alatt, egészen a vizsgáig átvállaljuk.
Szakképzési törvény, szocho-szabályok, kamarai minősítés, KRÉTA, jelenléti ívek, óraszámok. Egy cégvezetőnek nem kell mindezt kiismernie. Ez a mi szakterületünk, ezért a folyamatot az első felméréstől a vizsgáig Önökkel együtt visszük végig.
Díjmentes konzultációt kérekEz a létszámtól, a szakmától, a bérektől és a képzés hosszától függ. Tájékoztatásul: egy 12 hónapos képzésnél munkavállalónként jellemzően 2 millió Ft körüli kedvezménnyel lehet számolni. A pontos összeget az ingyenes felmérés után, az Önök adataiból számoljuk ki.
A képzés teljesen ingyenes. A szolgáltatásunkat illetően a felmérés és a kalkuláció ingyenes. Utána nincs fix díj és nincs előleg: díjunk a ténylegesen igénybe vett kedvezmény arányos része, amit havonta, utólag számlázunk. Sikeres vizsga után a sikerdíjból is egy arányos rész illet meg minket.
A gyakorlati oktatás a munkahelyen, egy projektfelelős kijelölése, valamint a jelenlét vezetése és a havi adatszolgáltatás felénk. A szervezést, az iskolával való kapcsolattartást és a KRÉTA-naplót mi visszük, a kamarai minősítésben és a szerződésekben pedig végigvezetjük Önöket.
Nem kell iskolapadba ülniük. A gyakorlati képzés a munkahelyen, munkaidőben zajlik, az elméleti tudást pedig a szakképző intézmény adja át, rugalmasan szervezve.
Érthető, első ránézésre az. A könyvelőnek nem kell egyedül kiismernie: adószakértőnk közvetlenül egyeztet vele arról, hogyan kell a kedvezményt elszámolni.
Ez előfordul, főleg ott, ahol a képzést csak felajánlják. Segítünk elmagyarázni, mit nyer vele a munkavállaló: államilag elismert szakmai bizonyítványt munka mellett, a képzés idejére magasabb nettó bért és diákigazolványt. Aki évek óta a szakmában dolgozik, végre papírt kap a tudásáról.
A kedvezmény csak a vizsgáig eljutó munkavállalók után marad a cégnél, a menet közben kilépők után vissza kell fizetni. Ezért a képzést a stabil csapatra építjük: a felmérésnél közösen választjuk ki, kik vegyenek részt benne.
Az iskolai csoportok jellemzően októberben és februárban indulnak, az előkészítés 2–3 hónapig tart. A következő indulás 2027 februárjában lesz, ehhez november végéig érdemes jelentkezni. 100 fő feletti cégeknél más időpont is egyeztethető.
Néhány adat elég ahhoz, hogy felkészülten hívjuk vissza.